Gyermekké tettél- Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín,
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg
Hozzád vonszolnak löknek tagjaim.
Számban tartalak mint kutya a kölykét
a menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zuditja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok -foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd- távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál s elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kitett - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
Nagyon meg tudtam szeretni veled.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.