Késő éjjel mentem haza
a hóesésben.
Kívülem egy lélek se járt már
a Béke-téren.
De nem! A téren két szerelmes
állt összebújva.
Hajukat a goromba évszak
hóval befújta.
Ölelték egymást önfeledten,
nem vettek észre.
Nem néztek hóra, szélre sem, csak
egymás szemébe.
Fehér volt már a tér egészen,
de körülöttük
kör támadt, – a hulló pihéket
felfogta testük.
Szerelem, ifjúság varázs –
körében álltak;
tovább siettem – meg ne törjön
a szép varázslat.
Kívántam nékik ott magamban
sok földi szépet
s hogy életük ne háborítsák
haragos évek,
és akkor is így nézzenek még
egymás szemébe,
mikor a tél végképp befesti
hajuk fehérre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.