Ugy riadok föl reggel,
mint aki valamit elfelejtett,
elmulasztott,
valami jóvátehetetlent.
Várt a vonatra,
elbóbiskolt, elment a vonatja.
Rábíztak
életmentő gyógyszert, üzenetet
s most már soha nem adhatja át,
nem mondhatja meg.
Mint akit gyilkos üldöz.
Mint aki önmagát védve
ölt
és ráfröccsent támadója vére.
Hagyd el magad
- reád zúdul az iszonyat.
Hát védekezz
- de az a kés, amivel szúrsz,
téged vérez, téged sebez.
Igy fojtogat,
amit elmulasztottam és az is amit tettem.
Szorongva élek:
kívül mások bűnében,
beül az ítéletben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.