A lábam alatt éreztem a rét hüvösét,
Odafönn a napot;
Eszembe jutottak régi verstöredékek
És dallamok.
A nyílegyenes vízparti égeresen
Sétáltam el.
Az évszak már a virágzás évszaka volt,
De semmi jel.
A kaszások előtt előresiettem a fűben, -
Már térdig ért;
És láttam, amerre a karcsú róka pihegve
Jött s visszatért.
Akkor követtem a róka nyomát
És rátaláltam
A rég keresett virágra, a szirmon elömlő
Szín bíborában.
Szellő se fújt, a furakvó méh se kuszálta
A szirmokat,
Tökéletes nyugalomban állt egész nap
Az éger alatt.
Az ágakat széthajtva térdepeltem
Számlálva ott,
Hogy az aljnövényzet alatt hány gyenge bimbó
Sápadozott.
Majd csöndesen hazamentem, azt motyogva,
Hogy jöjjön akár
Az ősz meg a rőt levelek forgószele, mert
Megvolt a nyár.
(Imreh András fordítása)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.