A megválthatatlan szavak
Hangzottak felém az éjben,
S megszédültem, mint a vak,
A vulkánmély meredélyen
Sötét éj huhhant, mint bagoly,
Lábamnál nyítt a pusztulás,
A város lassan haldokolt,
Trójánál régibb lángolás.
Elviselhetetlen fény volt,
Az sajtol éles könnyeket,
S nem adtad azt az ajándékot,
Mit messziről hoztál nekem.
Az, az volt, lelketlen szeszélyed
A fény, a lángolás oka,
Mely áthatja most, mint a méreg
Megfejthetetlen sorsomat,
Ám bajom mind eltékozolta –
S a „nem-randevú”, hogy se ott,
Nem láttuk egymást, se azóta,
Az utcasarkon túl zokog.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.