Mért jött így? Mert nagyon akartam, hogy szeress? Végső volt a tét?
S konok bulldog, türelmes inda, kapaszkodtam folyton beléd?
Vagy mert azt mondtam: hadd lebegjünk könnyen s vidáman föld meg én
között, szitakötők vagy lepkék, s mikor elég, legyen elég?
Nem volt elég. Vagy mert a galamb győzött s nem a leopárd?
S mert nem vágyódtunk a gyönyörre, mivel gyönyörünk letta vágy?
Vagy mert nem látok hibát benned s önzésből egyre közelebb
csúszom hozzád, mivel ha több vagy, attól magam is több leszek?
Vagy, bár spirituális ostrom alatt tartlak sok éve minden
áldott nap, még sosem próbáltam benézni a termeidbe?
Vagy mert magamban adtak szállást néked, hogy reád gondolhassak
s boldog lehessek, mert boldogság nincsen máshol, csak a gondolatban?
Mosolygok, ahogy ezt leírom. Csak ennyit ésszel. A titok
megoldhatatlan. Szókrátésszel tudom, hogy semmit sem tudok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.