Mint ismerős, bolyongtam annyi éjben!
Záporban jártam, híg esőlucsokban,
túl a kihúnyó városszéli fényen.
Jártam szomorú, mély sikátorokban,
s az éjjeliőr mellett - hogy beszédbe
velem ne kezdjen - csöndesen osontam.
Megálltam, léptem elhaló neszére
figyelve, és felém dobott a csendben
egy kiáltást az utca mélye,
de nem bucsúzni: visszahívni engem.
S egy égi ormon fénylő csillag-óra
állt meg fölöttem, szikrázó fehéren,
mondván: időnk sem igaz, sem csalóka.
Mint ismerős bolyongtam annyi éjben.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.