coppelia

A lélek saját társat választ.
S ajtót betesz.
Őnéki már a majoritás
Kívül reked.

Nem mozdul, hogyha hintó áll meg
A kapunál,
Nem mozdul, hogyha császár térdel
Lábainál.

Tudom, hogy egyet választott csak,
Az volt övé,
Aztán figyelme héját zárta,
Akár a kő.

(Fordította: Károlyi Amy)

Nincs olyan vitorlás, mint a könyv,
Mely messzi elragad;
Sehol olyan versenyfutás,
Mint a könyv-oldalak.

A koldus is átkelhet itt
És vámot sem fizet;
Mily felséges versenykocsi:
Hord emberszíveket.

(Fordította: Weöres Sándor)

Akár örvény mindközelébb
Forgó kerékfoga
Szűkítené habzó kerekét,
Míg az agónia
 
Hagymázos léted végső
Rojtjával játszogat,
Mikor valami pattan
És álmod megszakad.
 
Mintha mérőléccel lidérc
Mérné a perceket,
Míg pillanatod súlyát
Mancsában érezed.
 
Egy inad sem segíthet,
A tudat megfagyott,
De szólalt az Úr, s a gonosz
Legyőzve elhagyott.
 
S tán itéleted hallatik,
Mitől dermedezel,
A börtön kétségeiből
Bitóhoz visznek el.
 
S hogy szemedet bevarrta köd,
Még halasztást remélsz?
Mi volt a végsőbb félelem,
Hogy meghalsz vagy hogy élsz?

(Károlyi Amy fordítása)

Van valami ferde fény
Téli délután,
Ránk nehezül mint a hang
Templom-orgonán.
 
Égi sérülést ad.
Sebhely nincs sehol,
Csak a lélek mélye
Tér el valahol.
 
Nincs hogy magyarázni
Jel, reménytelen,
Mennyei megbántás,
Légből megjelen.
 
Jöttére figyel az árnyék,
Lélegzet eláll.
Ha megy, mint a felfakadt űr
Láttodra: halál.

(Károlyi Amy fordítása)

Fogd hámba életem, Uram,
Hadd indulhassak el.
Egy simítás a lovakon,
S rendben van, menni kell.
 
Fogj be, hol biztonságosabb,
Hol nem botolhatom,
Itéletnapra kocsizunk
Lejtős domboldalon.
 
Mit bánom én, szakadékba,
Mit bánom, a tengeren -
Ez örökké tartó iram
Választásod s az enyém.
 
Isten hozzátok, élet
És megszokott világ,
Még csókold meg a dombokat
Helyettem. És tovább.

(Károlyi Amy fordítása)

Emily Dickinson:  A világ ellen rontani

A világ ellen rontani

marokra fogtam erőm;

Dávid erősebb volt, de én

kétszerte vakmerőbb.

Megcéloztam kövem, de én

buktam földre csupán.

Góliát volt túl nagy ? Magam

voltam csak túl kicsiny ?

(Tótfalusi István fordítása)

Megmérek minden bánatot:
Rászűkül szemem.
Olyan nehéz-e másnak is,
Vagy könnyebb, mint nekem.

Vajon ők régen tűrik-e,
Vagy újkeletű baj -
Én nem tudom a dátumát,
Oly régóta fáj.

S kik sebesülten élnek is,
És küszködnek vele,
Ha volna inkább alkalom,
Nem meghalnának-e?

Tudom, van néhány szenvedő,
Ki végül mosolyog.
(Utánozhatod csak a fényt,
Ha az olaj kifogy.)

S ha felgyűlne több ezer év
Az egykori bajon,
A fokozatos elmúlás
Vigasz lenne vajon?

Vagy mindent tűrnének tovább,
Ideg-évszázadot,
Kifeszülve a nagyobb kín
S a szeretet között?

Mondják, van sérült számtalan,
Az ok sok lehet.
A halál csupán egyszeri:
Leszegzi a szemet.

Ott van a szükség. A hideg,
A kétségbeesés.
Ha rokon szeme kerget el,
Míg rokon szeme néz.

S bár megnevezni nem tudom
Egész pontosan, ám
Gyötrelmes vigaszt nyújt nekem
Itt a kálvárián

Az, hogy sokfajta a kereszt,
És cipelik, mint én -
És megborzongok: hátha van
Olyan, mint az enyém.

/Gergely Ágnes fordítása/

A föld sosem volt otthonom,
S nem lesz az odafenn
A szép mennyország sem, tudom -
Az ég nem jó nekem.

Mert a vasárnap örökös,
Nincs szünet sosem,
S magányos lesz az Éden
Egy szerda estelen -

Ha vendégségbe megy az Úr -
Vagy elszundítana
Hogy ne lásson minket, de ő
Mondják - látcső maga -

Ő látva-lát szüntelen,
Hagynám is az Urat,
A Szentlelket, s többit -
De eljön Ama Nap!

(Székely Magda fordítása)

Van olyan szenvedés,

Mely mindent eltemet.

Aztán önmélyét elfedi,

Hídja a révület.

Emlékezetünk rajta

Járhat veszélytelen,

Mint holdkóros, ki ébren

Porrá zúzódna lenn.

(Tábor Eszter fordítása)

Legszebb a siker annak,

Ki sohasem éri el.

Tudni mi a nektár.

Ahhoz koplalni kell.

Ki a bíborló seregből

A zászlónál terem,

Nem tudja úgy leírni,

Mi az, hogy győzelem.

Mint a halálra sebzett,

Ha meglopott fülét

Távoli szép triumfus

Kínja repeszti szét.

(Gergely Ágnes fordítása)

Oly távolság volt köztünk,
Nem mérföldből való.
Bemérője az akarat,
Nem az egyenlítő.