coppelia

Ritkábban írok
Nem vezetek naplót
Rólatok

Vagy kevesen
Vagy túl sokan vagytok
A köztes időben magam vagyok

De akkor is tőletek indulok
S hozzátok jutok
Mint függő a szerhez

Bennem összpontosultok
Mint anyában a gyermek
Mint folyóban a csermely

Hiányotok hó nélküli tél
Álommentes éj
Örömtelen szempár

Veletek édes a tej
Mámoros a kétely
Izgatóbb az este

Ti vagytok a föld a magnak
Szemérmetes vörös ajkak
Örökkön befogadó öl(elés)

Szétszórt szavak
Könnyek tava
Rendezetlen rendezők

Hagymák lázadó virága
Somnak rügyfakasztó ága
Őszi lombnak temetője

S mikor írni kezdek
Vagytok múzsám
Kenyérbúzám

Folytok belőlem
Mint ütőérből a vér
Lépből a méz

Utána csak a csönd
S egy íz marad
Zuhanás a semmibe

GAS©2019

Ha minden csillagpor
Az ősi fáktól elhagyott rókalyukak
A jéggé fagyott olvadékvíz
Az andezit mint eltűnt vulkánok maradója
A méh nélküli kaptárkövek
A mészbe oltott sas-bércek
A kökörcsinleányok
A bikák agancs-csörtölése
Akkor atomjaink azonosak

Amit megtapasztalok
Nem puszta ismeretté
Érzetekké változik
És mint az olvasott szavak
Elmentett teremtő képek
Hangja a hágó szelének
Lélekharangként szólítják meg azt
Akit nem ismerek
Aki nélkül csak a hiány marad

Érzem szorítását az időnek
Átmelegít az aranyhídban fürdő havas táj
Szelíd óriások kontúrjai kísérik utam
Kétszer roppan hajlik alattam a tér
Oly semmi vagyok és mégis teljes
Zabolátlanul szabad
Egyszerre kint és bent
Testem teljes harmóniába olvad
Gondolataimmal

Hol van ebben helye a Más(á)nak
Ki feltárja a titkokat
Kimondja a kimondhatatlant
Megszámolja a csillagokat
Látja a hajnal közeledtét
Ízeket ad a reggeli csöndnek
Tiszta vizet önt a poharamba
Levegővel tölti meg a napot
És hozzám bújik ha leszáll az éj

GAS©2017 Karácsonyán

Boldog karácsoynt mindenkinek!

Váratlan kapcsolódás
Szavak mint
Poloskák koppanása
Üvegfelületen

Rímek iszapbirkózása
Kínos közeledés
A jelentéshez
Egy máshoz

Lopott illúziója
A simogató közelségnek
Tovább és átfogalmazása
A valóságnak

Szobákban
Víz alatt
Levegőért
Megoldásért kiáltva

Szinapszisok
Küzdenek
Termékenyítő
Pihenőért

Zuhanás egy olyan
Álomba
Amely
Olvadékvízként

Táplálja
A természetes vágyat
A hegyek erejével
Ajándékozva meg

A gyermeket
Ki nyálas paplanba
Burkolózva ébred
Megújult tudattal

GAS©2017

Kezeimből kezeidbe
Szemeidből szemeimbe
Szavaimból szavaidba
Mosolyodból mosolyomba
Alakulunk napok során

Közeledve távolodunk
Simogatón marjuk egymást
Hangosan hallgatunk
Mozdulatlan futunk előre
A másik felé

Elvesztett ártatlanságunkat újra megtaláljuk
Üres padsorok között keressük a hitet
Kötést oldunk mást ölelünk
Gyermekek maradunk holnapig
Mégsem nézünk a Napba

Jó és rossz sejtek harcolnak belül
Érzéseink rátelepednek a jövőre
Kétségek közt folynak el perceink
Újnak hitt imák szakadnak ki belőlünk
Vágjuk el magunk a zsinórt

Kezeimből kezeidbe
Szemeidből szemeimbe
Szavaimból szavaidba
Mosolyodból mosolyomba
Alakulunk napok során

GAS©2017

Ma van a Költészet napja. Szépet mindenkinek!

Közelebb bújok a kályhából kipattanó
Gyorsan lobbanó kihunyó időhöz

Almaillatú a csönd melybe burkolózom
Cohen basszusa dörmög körülöttem

Tartalommal évek súlyával birkózó szavak
Mélytengeri áramló nyugalom

Nyitott könyvek fekszenek mindenütt
Rend a rendezetlenségben

Térképek tájak emberek
Velük utazom agyalagúton

Képeket és tudást gyűjtök
Beleiszok a szitáló ködbe

Felnőtté vált testek izmos szorítása
Tegnapi láz cseppjei a takarón

Ujjaim keresik mosolyod
A megfeszülő elernyedő bőr

Tapintatosan szusszan
És átadja helyét a táguló hiánynak

Várakozón hatszögbe kristályosodik
A tél zordon tiszta lehelete mikor elindulok

Halok játszanak koponyám körül
Zúzmarás szakáll simogat

Hajnali lábnyomok a hóban
Magam mögött

Fénylő gombok riadnak fel
Az út mellett

Még mindig mozgásban vagyok
Futok a csúcs felé

GAS©2016 Karácsonyán

- Nagymamámnak - (In memoriam)

Körülvesz a sötét
Pedig kint megpihennek a madarak
A hajnal köszöntése után
Az éjszakai műszakból elindulnak
A fáradtszagú emberek
Nyakkendő nélkül alszanak
Még a svábhegyi utcák

Körülvesz a sötét
Melegíti arcodat a nap
Fogja kezeidet
A véredből eredt
Apró pici kéz
Tapogatjátok
Egymás életét

Körülvesz a sötét
Gyorsan számolod
Milyen lassan telnek a percek
Nyit-e ablakot a fényre
A szűkülő szemhéj
Mikor lép feléd
A mindenség

Körülvesz a sötét
Simogatja ritka szép hajadat
Töredeznek szálai
Az okozatosságnak
Hangokhoz kötöd
Mit meghagyott
Az alkotó

Körülvesz a sötét
Kétkedő biztonságban
Aprókat lépdelsz
A megszokott útvonalon
Leszűkült jelen térben
És határok nélküli
Múlt időben

Körülvesz a sötét
Eggyé válsz vele
És én Veled
Ott leszel minden
Éjszakámban
Lecsukott szemű
Nappalomban

GAS©2015.

Hallgatásod lassan oltja
Kíváncsiságom parazsát

Képzeletem visszatér fenyvesek
Nyugodt meleg sötétjébe

Engedem átszűrődni a holnap
Kutató sugarait

Spóráimat szél szórja
Kelet felé

Hangom koppanó betűk
Kéreg alatt

Értelem nélküli
Természeti törvény

Hatás
És ellenhatás

Odavetett
Erős szavak

Magas kék és mélyülő vörös
Az égbolt vonatán

Kisebb hullámok magam előtt
Követnek nagyobbak

Nyelvek keverednek
Dadogok

Én
Te

Asztal két szék
Padok

Kapaszkodok beléd
Ha engeded

GAS©2016

Nincsenek bennem szavak
Nem koppannak a betűk az asztalra hullva
Hallgatásba temetkezik a panasz

Minden évben nő a csalódás
Őrzöm tanulom újrakezdem
Várom betoppanjon az ajtón át

Élek köztetek
Mint mandala homokját
Boldogan szórom az időt a földre

Teljes úgy vagyok
Mint gyermek
Anyja ölelésében

De mikor játszani lehet
Vagy újat lát
Elfut mindent feledve

Kinyílik a tér
Célja van a létnek
A hiány is csak egy emlék

Álmot hintek
Arcok érintések képek
Idézik Őket

Izzadt testtel ébredek
Ez a saját harcom
Én-veletek

Esélytelenül vetem oda magam
Hol legnagyobb az ellenállás
Míg izmaim elszakadnak

Éles fájdalom fut át agytörzsemen
Zuhanok méhed rejtekébe
Furcsán élvezem

Visszatérő
Küzdő
Nőtlen vagyok

GAS©2016 N + 10 nap = S-nap

Bundába csavar a reggeli köd
Fehér hullámok törnek meg
A civilizáció tereptárgyain
Megint magam vagyok

Egyszerű és teljes
Elektromágneses tér
Mint nyíló hibiszkusz-virág
Porzásra várva

Fotonok szabad halmaza
Szavakkal leírhatatlan
Érzésóceán
Lélek-mandala

Hét hószínű vágtató ló
Hozza felém a fényt
Távoli indigóültetvények
Bőségszarujából

Kezembe veszlek
Mint szoptatós anya
Gyermekét
Ujjaim átfogják gondolataid

Életet termést adni
Láthatóvá tenni
Barlangokba rejtett
Ősi csillagtérképeket

Megragadni az idő múlását
Értelemmel megtölteni
A lehetőséget
Világosságot teremteni

Az árnyak között
Fák magányos társaságában
Az okság törvényeiben
És önmagunkban

GAS©2015 Karácsonyán

Akinek nincs semmije
A Mindenség ura
Viheti mások Keresztjét
Könnyedén

Érteni csak az fogja
Kit megtaposott
A nagyravágyás
S szemébe nézett önmagának

Ideje felemelni fejed
Lássák tekinteted
Melyben olthatatlan
A szeretet tüze

S gyenge szellőként
Keltető napfényben
Szomjat oltó cseppjeit
Oszd meg a Tudásnak

Törj kenyeret
Taníts meg kételkedni
Engedd útjukra
Az egyedül ébredőket

Éjjel úgyis
Egyformák
Védtelenek
És szépek

Reggelre nem találják
Majd meggyötört testedet
El lehet vetni
A remény magjait

Megkönnyítve
Elrejtését az igének
S kezdődhet
Minden elölről

GAS©2015 Húsvét előtt

Régi-új ajtók előtt állok
Várok kopogással nem zavarom gondolataim
Mi történhet a másik oldalon
Érzi-e hunyorként nyíló lelkével
Saját fontosságát
Mellyel örömet vagy fájdalmat oszt
Leereszkedek a földre
Hátamat az ajtófélfának feszítem
Lassítani próbálom a bennem múló időt
Emlékeim törött gyöngyként
Marokszám szedem össze
Fűzöm fel a csönd zsinórjára
Vágyam várakozó villamosának képe
Mikor elindul a kocsiszínből
A hipotalamusz felé
Apró cinkék
Tavaszi motozása
A napban fürdőző tűlevelek között
Lepedőn felejtett zsoltáros könyv
Boldogságból dagasztott könnyek
Megmaradt reggeli kávé az asztalon
Piacról hozott zöldségek gurulnak szerteszét
Párolt alma kokettál szilvalekváros mákkal
Mélyen alszanak ebéd után
Ébreszti őket a mosógép
Vasalt ingek bújnak egymáshoz
Lágyan szeretkeznek vállfák között
Miután lemegy a Nap
Kezed óvatosan gyúrja
Elfáradt izmaim
Újra kisgyermekké változom
Hallgatom a mesét
Nyálcsorgató álomba távozom
Óvatosan felemelem tekintetem
A nyíló ajtóban meglátom
A meztelen Nőt

GAS©2015

Egy északi folyón írok
Számolom a vízbe hulló
Tükröződő csillagokat

Alattam álmodnak a hegyek
Fogamban lüktet
Hallgatásod

Ketten fürdünk
A galaxisok között
Fényévekre egymástól

Testünkön felcsillan
Verejtékező múltunk
Engem hív az alvilág

Te talán meglátogatsz
Kit az Égbe rendeltek
Az isteneket teremtő emberek

Hárman voltak előtted
Almák hullottak a fákról
Férgek rágták az Időt

Vízbe fulladtak
A tegnapi szeretők
Természetes halállal

Négyszer járt Párizsban az ősz
Faleveleket sodort
Játékhajókat süllyesztett

Tépett harisnyakötők
Eldobott óvszerek
Elhasznált borotvák mindenütt

Ötkor találkoztunk
A kirakat két oldalán
Mint a régi filmeken

Gyermekként ajándékra várva
Vágyódó tágra zárt szemekkel
Követem távozó alakod

Hatost szeretnék dobni
Mormolom
Ezen múlhat az életem

Felejtsd el
Tántorít el az asztaltól
Egy hang

Heten húzzák a sors kötelét
Én a Bíró vagyok
Állok közepén a Semminek

Szabályosan
Rendesen élek
Szabad befogadó szerelemre vágyok.

GAS©2015

Kint téli langy meleg
Aranyló eső cseppjeit ízlelem

Bent falak hűvös
Szorításában gyógyítom magam

Gyermek vagyok
Felelőtlen önző makacs

Hajamat dér lepi
Szöveteim fellázadnak ellenem

Előttem velem fejlődik az élet
Kezemben szuszog rám mosolyog

És látom hogyan múlik el mi volt
Az egyszeri lány álmodó szeme

Egyik elveszített már mindent
A másik puszta akarat

Emlékek képeiből épülő utazás
Érzékek milliárd csillagharcosa

Fogják egymás kezét
Távozó nyíló világ

Búcsút intek mindkettőnek

Már nő nappalom
Sötét férfiasságom megpihen

Hitetlenségemből születik a Fény
Jupiter és Szaturnusz között

Az ajtófélfa egyik oldalán a vágy
Izmos rózsaszirmaiba temetkezem

Másik oldalán a gyötrődő kétség
Vakon látja az eljövőt

Kopár hegyen az emberi szenvedést
Mely szótlanul magába zárja keresztjét

A megérthetetlen nyugalmat
A mindenséget feloldó szeretetet

GAS ©2014 Karácsonyán

Ujjaim lassan formálják a szavakat
Miközben fénysebességgel száguldanak
Az őket létrehívó agysejtjeim

Köztük szabad vagyok egészen
Vagy kétségeim a jóra törekvésben
És a véges idő eldöntötték már a jelentést

Könnyedén folynak ki a könnyek szememből
Mint az egy napra előjegyzett könyvem lapjain
Megjelenő képek igaznak tűnő gyöngysorai

Van-e saját énem már nem tudom
Azonosultam mindazzal amit lélekszűrőm
Szócsillagok milliárdjából befogott

Elég a tömeg vonzása ahhoz
Hogy minden megérintsen
Én pedig magamba fogadjam

Ostoba kritikával karcolom
A bazalt felszínét
De nem kérdezem meg

Miből van az anyag
Miért nincs két egyforma leves
Hiába azonosak az összetevők

Nagy vagyok mások
Tovatűnő pillanat
Magam előtt

Vagy elvárás esetén arany leszek
Melynek fénye elvakít
De nem látom meg tőle az én utam

Egyszerű fehér lapnak kellene lenni
Újrakezdeni a tanulást
Szeretve lenni magam szeretni

GAS©2014

Esik
Ébredek
Esel
Megtartalak
Esünk
Egymás karjaiba

Fogunkban
Szorít
A láz
Ujjunkban
Tört
Percek
Koppannak

Számolják
A múlt időt
Jelzik
Hidegségét
A leírt szónak
Elsimítják
Mit nappalok nem
Csak éjszakák tudnak

Helyet adva
A biztonságnak
Takaró alatt
Már nincs mit keresni
Csak megtalálni
Testünkből kilépve
Szabadon
Zuhanunk
A hipotalamusz felé

Ellentétes töltéseink
Kiegyenlítődnek
Szikrát vetünk
Álmot aratunk
Melyet nem követ
Hallható égi zene
Ösztönösen
Összekulcsoljuk
Kezeinken át
Lelkeinket

GAS©2012

Sziklából teremtett fehér szobor
Egy lágy érintés a gyermeki testen
Gyolcsba tekerve kiterítve
Fekszem igéző öledben

Felnézek rád
Elveszek tekintetedben
Összehúzom magam
Emlékezem

Kinyílok mint magányos
Magas bükk kérge
Villámcsapás után

Vagy hajnali ködből
Éltető nedvet szívó
Korai hunyor

Teljes vagyok
Közepén a Tejútnak
A táguló világban időtlenül

Akaratom
Enyém
Nem adom

Betörnek
Ha hagyom
Vagy megfeszítnek

Testem izzadtan ébred
Izmok épülnek
Zsíros rögök helyén

Lelkem tárolja
Hangjaidat
Mint búzamező a fényt

Agyam
Szilárd
Építőkövekké változik

Megérinteni
Megszólítani
Tanulni kell

Szeretni
Felejteni
Újrakezdeni tudok

Nem értelek
Csak melletted élek
Mikor nincsenek jó kérdések
Hallgatok

Nyitott párnakönyv vagyok
És te vagy a toll
Mely tintával fest
Üres lapjaimra

Követem szememmel
Vonalaid ívét
Távol-közelről beléd feledkezem

Elengedlek
Mikor hívnak a fák
És rügyet bontanak a holnapok

Mikor neked fáj
Én szenvedek
És ha elmúlt

Még mindig rád gondolok
Fekszem holdsugaras
Tiszta szobában

Peregnek könnyeim
Mint a percek
Felesleges tétován

Érzem a só
Miként tisztítja
A heget a számban

Pillantásod
Alabástrom
Nincs menekülés

Sziklából teremtett fehér szobor
Egy lágy érintés a gyermeki testen
Gyolcsba tekerve kiterítve
Fekszem igéző öledben

Felnézek rád
Elveszek tekintetedben
Összehúzom magam
Emlékezem

GAS©2014

Csendes esőben
Csuklya alatt
Magamba zárom
Hangjaid

Képeket
Érintéseket
Szavakat
Ízeket

Helyezek
Egy más mellé
Ilyenkor
Gyermek vagyok

Rekedten
Tétován
Lépkedek
A semmibe

A zajokból
Üresség szól
Nyelvek harcolnak
Fejemben

Céljaim percekben
Számolom
Hallgatok
Mikor veled vagyok

Lassan koppannak
Vérző betűim
Szegek rögök
A tölgyfa deszkán

Nem ismer senki
Már így is marad
Minek a törekvés
Nyomot hagyni

Csak jel vagyok a hóban
Mely olvadáskor
Gyors vizekkel
Tűnik el

GAS©2014

Sötét és meleg az este
Összegömbölyödve
Nyálasan szuszog a teste

Kézfejemben pihen
Álom nélküli
Teljességben

Ujjaim végigfutnak
Bőrének selymén
Én és ő is simogat

A Föld kék szemét kinyitja
Várja mit hoz a Nap
Anyja keblét ajkára vonva

A köd zsíros zúzmarát hizlalt
A reggeli nap sugaraiban
A fák zajosan megszabadulnak

Terheiktől
Fellélegeznek
Az elveszettek

Csilingelő lépésekkel haladunk felfelé
Átölel az erdő mesebeli kertje
Nincs más csak sejtelmes sziluettje

Múltnak és jelennek
Holtnak és élőnek
Elmúlásnak és születésnek

Mindezt Neked adom
Vedd el mint játékot a Gyermek
Szeretettel használd és őrizd

Értelemmel töltsd meg
És ha jön a pillanat
Te is elengedheted

GAS©2013 Karácsonyán

Fény
– Tavasz Ábrahám-hegyen –

Olyan vagy nekem mint
Tavasz Ábrahám-hegyen
Egy kép amelyet én látok
Szavakká formálva érzéseket

Szelíd telken cseresznyefa-virágzás
Érzem a testet simogató kezet
Ízét a születő gyümölcsnek
Mosolyát azoknak akik felneveltek

Hallom hangját a szélnek az ágakon
A madarak gyermeki nászát az avaron
A tűz pattogását aprított törzsek között
Halk neszeit egy éjszakai háznak

Kézbe veszem súlyát a Jónak
Mérem távolságát a Bőségnek
Ismerni akarom erejét a Családnak
Óvatlan játékba kezdek Sorsokkal

Hogy megleljem a fényt
Virágok szirmai között
Ajkak tornácán
Benned feledkezve

Árnyék
– Itthon, szobában –

Számolom hogyan kopnak el
a percek nappalomból
Telnek az órák kristályos
Plazma-felület előtt

Keresem a kulcsot ahhoz az ajtóhoz
Amit sosem nyithatok ki
Mert mögötte ott áll ő
Aki szerethet

Lépkedek a tű hegyfokán
Bazalttá edzem szívemet
Szabadeséssel érkezem
Olyan földre ahol éhezem

Mint lázas beteg reszketek
Nyitott ablaknál
Állok dagadt hercegként
Meztelenül csillagok előtt

árnyakat kergetek lepedők között
Izzadtan bújok önmagamhoz
Gyermek vagyok örökké
Ki minden éjjel álmából felriad

GAS©2008

Feléd utazok
Rozzant buszon
Kit tagadok

Ajtódat nyitja
Biztonsági őr
Gyengülő karja

Régen hideg
Egyszerűség fogadott
Most új vagy és meleg

Körülöleli lelkemet
Az érkezés csendje
A most eltemet

Csukott szemhéjak alatt
Egy év előhívatlan képei
Montázzsá olvadnak

És az emberekről
Lefoszlik a hagymahéj
Csak a lényeg marad

Vívódok
Keresem utam
Amely magam vagyok

Félek megállni
Megnézni
Belül mi történik

Kérdezni
Felelni
Hittel kétely nélkül élni

Inkább futok előle
Összeszorított
Vádló fogakkal

Melyekben ott a mástól
Szerzett fájdalom
És a bizonytalan

Érkezés
Fáradt vágyódó
Újraindulás

A gyermeki öröm
Ha játszhatok
És valaki megsimogatja fejem

GAS ©2011. Karácsonyán