coppelia

Mivel az olvasásnak volt most az évada, – jusson az eszetekbe Závada,
– Esterházy Péter és Tandori Dezső, – meg a többi potyaleső, – de
mindannyiunknak sok örömet szerző – kortárs magyar szerző. – Hiszen írók
nélkül az olvasás bajos – (eszembe jut még Parti Nagy Lajos), – ha ők nem
volnának, az olvasók, komálnák, nem komálnák, – kénytelenek volnának
olvasni a Románát, – meg a többi rissz-rossz szerelmes füzetet, – ebből az
apropóból szól most az üzenet.
De mielőtt még kivenném a szót a számból, – fölteszem a kérdést a jámbor –
olvasónak esdvén – itt a költészet és a próza közti mezsgyén, – ami ugyebár a
rímes próza, más néven makáma – (mintha az ember aranyat kakálna, – és ami
másfelől, mint közismert, nem könnyű dolog, – hiszen olyan, mint repülni
gyalog), – szóval fölmerül a kérdés, – hogy az olvasó olvas-e és mikor és hogyan és
mért, és – ha ugyan olvas, akkor is mit, – Garaczi Lacit vagy Eörsi
Pistit, – és honnan tudja, hogy mit érdemes – olvasni a nyájas, szíves, érdemes – olvasó?
–Mit olvasson, ha ő egy kistesó, – ha vénül, – ha szerelmes és a rét
gyepén ül, – vagy ha kamaszodik, és tucatszám nőne ki – az arcán őneki – a
sok mitesszer meg a csúf kis pattanások? – Ebben a kérdésben adnék szaktanácsot.
Üzenem hát, hogy ki-ki olvasson illőt az alkatához, – ha egyszer úgy határoz,
– hogy könyvet kíván a kezébe venni. – Röviden ennyi.
Magyarul: akinek a szíve kőkemény, – annak nem való a költemény, – aki
durván harsog, és bömbölve herseg, – az ne olvasson verset, – olvasson inkább
 prózát, – ha meg akarja őrizni a komoly ember pózát, – sorakozzanak a polcán
a vaskos regények – szegénynek, – amíg a szem ellát, –vagy olvasson novellát.
Ezen belül, aki nem ragad bele a sárba itt alant, – akinél jelentkezik a kaland,
– mint hiány, – aki a lelke mélyén indián, – és aki szerint az anyjukat – azoknak,
akiknek fáj a vadnyugat, – az jobban teszi, ha Coopert és Karl Mayt – meg
más hasonló regényeket fal majd. – Aki Prousttól – prüszköl, – és irtózik Joyce-tól,
 – annak gondolom, jobban fekszik Tolsztoj, – viszont akinek az olvasás
csak afféle ebéd utáni ejtőzés, – az olvasson Rejtőt, és – ha még nem olvasta
a Svejket – (ami elég sokat sejtet), – akkor ajánlom neki Hasekot, – ne sokat –
habozzon, – lapozzon – bele, – de ha elégedetlen vele, – és ha nem jön be neki
Wodehouse, – mert amilyet ő ír, olyat tud száz, – leküzdeni a lélek undorát
– olvasson egy kis Kunderát.
De ne olvassatok ti prózát, – mimózák! – És ne olvassatok prózát, ti kábák,
– akiknek a lábát – az élet – kemény bakancsa nyomja, mert szűk a méret, – és
fölsértik apró kavicsok; – olvassatok ti Babitsot!
Hiszen azok az ászok, akik a lírát – írják, – és akinek alkotóterülete a próza, –
az a tehetségét nyilvánvalóan elaprózza, – szóval sok-sok verseskönyvet vegyetek,
– húzzák le a súlyos verseskötetek – a kabátzsebeket, retikülöket, tasókat,
– ezt üzenem a nyájas olvasóknak.

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.

Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?

„Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi sem búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.”

Futottak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoztak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”