coppelia

 Egy ember eltévedt, túl időn és teren,
 Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat,
 Tajtékzik a cimpa, kifordul a szem,
 S a kéz előrenyúl, a dísz után kutat,
 
 Amely nincsen sehol. Kérded csodálkozón:
 E jelkép mit jelent? - nem érti még agyad:
„Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat",
 a cimpa mért van túl három dimenzión?
 
 Időről szólok én, mert nincsen még idő,
 És helyről is szólok, mert eltűnt már a hely;
 Ha emberről szólok, nemsoká meghal ő,
Időről szólok, mert eltűnt, örökre el.
 
 Térről szólok, mert ezt egy isten dúlja szét,
 Évekről szólok én, hogy elmerüljenek;
 A csöndben egy isten hangjára fülelek;
 Bőg és sikong a hang, durván szivembe tép.
 
 Istenek: démonok; mind a térben tántorog,
 Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat,
 Cimpája tajtékzik, arcára nyál csorog,
 A kéz előrenyúl s a dísz után kutat,
 
 Amely nincsen sehol. Kérded csodálkozón
 E jelkép mit jelent? - nem érti még agyad:
„Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat",
 És mért van túl az arc három dimenzión?
 
 Istenekről szólok, mert a tengerre dőlnek,
 Szárnyuk halhatatlan ás súlyuk végtelen;
 Istenekről szólok, mert fel az égbe törnek,
 Istenekről szólok, mert győznek a végzeten.
 
 Istenekről szólok: élnek a föld alatt
 S lehelletüktől éled mező és táruló kert;
 Istenekről szólok, mert ontják a vasat,
 Halmozzák a szenet, párolják a cinóbert.
 
 Istenek? Démonok? Betöltik az időt -
Mind keskeny mint hajszál s tág mint a virradat;
 Cimpájuk tajtékzik, szemük zománca tört,
 Kezük előrenyúl, a dísz után kutat,
 
 Amely nincsen sehol. Kérded csodálkozón:
 E jelkép mit jelent? - nem érti még agyad:
„Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat",
 S mért van a két kéz túl három dimenzión?
 
 Jaj, démonok ezek! Jönnek s elszállanak.
 Napba megy át az éj, völgybe megy át a hegy.
 Az éjnek napja van, a fának árnya van,
 S minden lénynek neve - jó és rossz küzdenek.
 
 Igen, mindez visszfény, negatív puszta kép,
 Úgy látod : állnak és mégis cselekszenek:
 Kiöntik képmásuk zsibongó tömegét
 S minden igazságnak két arcot festenek.
 
 De sem isten, sem démon - ember tévedt el itt,
 Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat,
 Cimpája tajtékzik, szemét mereszti, míg
 Keze előrenyúl, a dísz után kutat,
 
 Mely nincs sehol. Mert eltévedt. Riadtan áll,
 Nem elég keskeny és már tágasnak se tág:
 Túl sok csavart izom, túl sok mihaszna nyál.
 De megbékél, ha látja a forma Templomát,
 Mely életét örök partokra menti át.

(Képes Géza fordítása)