HTML

<!-- Start of StatCounter Code for Default Guide -->
<script type="text/javascript">
var sc_project=8845108;
var sc_invisible=0;
var sc_security="6e890289";
var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ?
"https://secure." : "http://www.");
document.write("<sc"+"ript type='text/javascript' src='" +
scJsHost+
"statcounter.com/counter/counter.js'></"+"script>");
</script>
<noscript><div class="statcounter"><a title="látogató
számláló" href="http://www.statcounter.hu/"
target="_blank"><img class="statcounter"
src="http://c.statcounter.com/8845108/0/6e890289/0/"
alt="látogató számláló"></a></div></noscript>
<!-- End of StatCounter Code for Default Guide -->

coppelia

Coppelia kedvenc versei és zenéi. (Sajnos nem az összes.) Vagy mert egyszerűen szép.

Címkék

ABBA (2) Ady Endre (2) Ágai Ágnes (4) Agnetha Faltskog (1) Anna Ahmatova (14) Anna Netrebko (1) Áprily Lajos (23) Arany János (1) ária (15) Arp Hans (1) Auden W.H. (15) Aznavour (4) B. Radó Lili (9) Babits Mihály (8) Baranyi Ferenc (23) Barret-Browning (1) Beethoven (1) Belij Andrej (2) Bella István (1) Bellini (1) Beney Zsuzsa (1) Benjámin László (3) Bereményi Géza (5) Bergman (1) Bíró Márti (1) Blake William (3) Blok Alekszandr (4) Bogdán András (1) Bontovics Kati (1) Borges J.L. (1) Both Miklós (4) Brahms (1) Brjuszov Valerij (1) Broniewski Wladislaw (1) Bruch (1) Bruel Patrick (3) Bublé (3) Buda Ferenc (3) Burns Robert (1) Christine de Pisan (1) Chris Rea (2) Cséffán Zsolt (1) Cseh Katalin (1) Csík Zenakar (1) Csukás István (4) CVetajeva Marina (1) dal (34) dalszöveg (15) Davies W.H. (2) Dés László (1) Devecseri Gábor (1) Dickinson Emily (11) Dmitri Hvorostovsky (7) Donizetti (1) Donne John (3) Dsida Jenő (6) Dvorák (1) E.E. Cummings (2) Ellen Niít (4) Eminescu Mihai (5) Emin Gevorg (2) Eörsi István (1) Fábri Péter (1) fado (2) Faludy György (4) Filimon János (1) film (1) Fly with me (1) Fodor András (1) Folkside (1) Frost Robert (6) Frye Mary Elizabeth (1) Garai Gábor (2) Gas (4) gas (34) Gergye Attila Sándor (44) Graves Robert (1) Grillparzer Franz (1) Guerrerio Katia (2) Gyurkovics Tibor (2) Halász Judit (1) Handel (1) Heltai Jenő (2) Henri Michaux (1) Herczku Ágnes (1) Hétköznapi mennyország (1) Hikmet Nazim (2) Hodaszevics Vlagyiszlav (1) Hugh Laurie (1) Hvorostovsky (1) Hvorosztovszkij (1) Iain Lindsay (1) Imre Flóra (7) Ivanov Vjacseszlav (1) J.S. Bach (1) Janine Jansen (1) jazz (1) Jékely Zoltán (3) Jeszenyin Szergej (5) Jevtusenko Jevgenyij (4) Jónás Tamás (8) Joshua Bell (1) József Attila (13) Juhász Albert (1) Juhász Gyula (5) Kányádi Sándor (2) Károlyi Amy (3) Kartal Zsuzsa (2) Katona Klári (3) Keats John (1) Keresztury Dezső (4) Király Odett (4) Kiri Te Kanawa (1) Kiss Judit Ágnes (1) Koncz Zsuzsa (1) Kosztolányi Dezső (5) Kuczka Péter (1) Kulka János (2) Lackfi János (2) Ladányi Mihály (2) Lányi Sarolta (2) Lator László (8) Lenas song (1) Leonard Cohen (2) Leoncavallo (1) Lermontov Mihail (1) Leyla Nilbar Norgren (1) Liszt Ferenc (1) Majthényi Flóra (1) Maria Callas (2) Mario Lanza (1) Mesterházi Mónika (1) Mezei Katalin (4) Michaux Henri (1) Mireille Mathieu (1) Mohamed Fatima (1) Mondtand (1) Mozart (4) Nadányi Zoltán (8) Nagy László (4) Napra (2) Nemes Nagy Ágnes (12) Nigel Kennedy (1) Nikola Parov (1) noÁr (1) Nyikityin Ivan (1) Omar Khajjam (3) Osztrovszkij Nyikolaj (1) Pavarotti (1) Perkins (1) Piaf Edith (1) Pilinszky János (2) Plácido Domingo (1) Presser Gábor (1) Puccini Giacomo (1) Puskin Alekszandr (4) Queneau Raymond (1) Rába György (1) Rab Zsuzsa (16) Radnóti Miklós (9) Ratkó József (3) Renée Felming (1) Réti József (1) Rilke Rainer Maria (8) Rónay György (1) Rosetti Christina (3) Ruttkai Éva (1) Sagan (1) Salvador Henri (3) sanzon (6) Sárközy György (2) Sass Sylvia (2) Scarpia (1) Schiller Friedriech (1) Schubert (1) Shakespeare William (9) Simonyi Imre (14) Simon Boccanegra (1) Sipos Gyula (5) slam poetry (1) Somlyó György (1) Somlyó Zoltán (11) Sosztakovics (1) Swinburne Ch. A. (5) swing (1) Szabó Lőrinc (6) Szabó Magda (7) Szállnak a darvak (2) Szevak Parurj (1) Szilágyi Domokos (4) Szimonov Konsztantyin (1) Tarkovszkij Arszenyij (2) Terfel Bryn (2) Tolsztoj Alekszej (1) Tom Waits (1) Torjay Attila (1) Tosca (1) Tóth Árpád (2) Tóth Krisztina (1) Turgenyev Ivan (1) Tyutcsev Fjodor (7) v (1) Váci Mihály (6) Valerij Brjuszov (1) Várnai Zseni (5) Varró Dániel (3) Vas István (2) Verdi (5) vers (497) Victor Hugo (1) Villon Francois (4) Vinokurov Jevgenyij (1) Vivaldi (1) Weöres Sándor (6) Xerxes (1) Yeats Willam Butler (2) Zelk Zoltán (1) zene (11) Zorán (1) Címkefelhő

Statcounter


2019.06.10. 10:39 coppelia

Ady Endre: Bujdosó kuruc rigmusa

Tíz jó évig a halálban,
 Egy rossz karddal száz csatában,
 Soha-soha hites vágyban,
 Soha-soha vetett ágyban.
 
 Kergettem a labanc-hordát,
 Sirattam a szivem sorsát,
 Mégsem fordult felém orcád,
 Rossz csillagú Magyarország.

 Sirattalak, nem sirattál,
 Pártoltalak, veszni hagytál,
 Mindent adtam, mit sem adtál,
 Ha eldőltem, nem biztattál.

 Hullasztottam meleg vérem,
 Rágódtam dobott kenyéren.
 Se barátom, se testvérem,
 Se bánatom, se reményem.

 Már életem nyugalommal
 Indul és kevéske gonddal,
 Vendégséggel, vigalommal,
 Lengyel borral és asszonnyal.

 Lengyel urak selymes ágya
 Mégis forró, mint a máglya.
 Hajh, még egyszer lennék árva,
 Be jó volna, hogyha fájna.

 Áldott inség: magyar élet,
 Világon sincs párod néked,
 Nincsen célod, nincsen véged,
 Kínhalál az üdvösséged.

 Elbocsát az anyánk csókja,
 Minden rózsánk véres rózsa,
 Bénán esünk koporsóba,
 De így éltünk vitézmódra.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Ady Endre


2019.05.31. 16:25 coppelia

Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse

Sem utódja, sem boldog őse
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers Ady Endre


2019.04.26. 19:10 coppelia

William Shakespeare: XIX. szonett

 

 Falánk idő, nyűdd az oroszlán körmét,
 S falasd a földdel édes fiait,
 Törd vad tigris-állkapcsok fogak tőrét,
 S ős főnix vére igya lángjaid;

 S legyen víg s bús kor, amit röptöd elhagy,
 S tégy, amit akarsz, Gyorslábú, te, a
 Nagy világgal s tűnő ékeivel, csak
 Egy szörnyű bűnt ne kövess el soha:

 Ne szántsák kedvesem szép homlokát
 Óráid, s ódon pennád rajzai;
 Suhanj fölötte érintetlen át:
 Szépségminta, mai s mindenkori!

 De tombolj bár, vén Idő, legvadabban,
 Örökifjan él kedvesem e dalban.

 (Szabó Lőrinc fordítása)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Shakespeare William


2019.04.23. 11:33 coppelia

William Shakespeare: XII. szonett

 

 Számolva az óramondó időt
 S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
 Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
 S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;

 S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
 Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
 S hogy hág kévék ravatalaira
 A borzas-ősz szakállú nyári zöld, -

 Sorsodat nézem, a szépségedét:
 Útja a romboló időn visz át,
 Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
 S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;

 S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
 Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Shakespeare William


2019.04.11. 09:30 coppelia

William Shakespeare: LXVI. szonett

LXVI

 Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál:
 Az érdem itt koldusnak született
 És hitvány Semmiségre pompa vár
 És árulás sújt minden szent hitet

 És Becsületet rút gyanú aláz
 És szűz Erényt a gaz tiporni kész
 És Tökéletest korcs utód gyaláz
 És Érc-erőt ront béna vezetés

 És Észre láncot doktor Balga vet
 És Hatalom előtt néma a Szó
 És Egyszerű kap Együgyű nevet
 És Rossz-kapitány rabja lett a Jó.

 Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem:
 Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!

 (Szabó Lőrinc fordítása)

Mindenkinek szép napot a Költészet napján!

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers Shakespeare William


2019.04.10. 21:41 coppelia

William Shakespeare: XLIII. szonett

XLIII

 Lecsukva lát legjobban a szemem,
 Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
 De ha álmodom, terajtad pihen,
 És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.

 Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
 Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
 Árny-képed, a még jobban ragyogó,
 Ha másod csukott szemnek így tüzel!

 Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
 Nappal látva tégedet, ha halott
 Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
 Szép, vértelen képed így átlobog?

 Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
 S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Shakespeare William


2019.01.18. 18:57 coppelia

Henri Michaux: A budapesti lány

 Egy fiatal lány lélegzetének lágy fátyolába hulltam
 Elhalkultam meg se mozdultam.
 Karjai mint a felhők.
 Mint mikor a víz rádköszön.
 Ami fakuló eltűnik körüle.
 Csak a szemei élnek.
 Hosszú szép fűszálak, hosszú szirmú virágok a mezőinken nőttek.
 Oly könnyű súly a mellemen, mint ahogy te dőlsz rá most.
 Te dőlsz rá most, mikor már nem vagy többé.

 (Tamkó Sirató Károly fordítása)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Henri Michaux


2019.01.14. 15:18 coppelia

Áprily Lajos: Beethoven halála

(Lakatos Imrének)

Különös fény lobbant az ablakokra,
viharral vemhes, mély felleg-bibor.
Az asztalon, késő kínálkozással,
bontatlan állt a rajnamenti bor.

Lassult és elakadt az ódon inga.
Az ablakon pattant a jég-serét,
s villám-karmester fenn elindította
a zivatar bőszült orchesterét.

Az óriás felérezett a hangra.
Igy rebbent meg, ha dúlt séták után
zengett az égi zongorák haragja:
Ez a nagyobb! Ez a nagyobb titán!

Időt ostromló büszke lázadását
rég rejti majd a némító Titok,
s ez a vetélytárs felleg-zongorákon
titáni kézzel még zenélni fog.

Robbant a menny és lobogott az utca -
Sötéten várta túl a néma part.
Karja kinyúlt és elcsukló ököllel
megfenyegette künn a zivatart.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Áprily Lajos


2018.10.19. 14:03 coppelia

Simonyi Imre: Litánia

a nevedre már nem emlékszem
a nevemre már nem emlékszel
a hangotokra már nem emlékszem
a hangunkra már nem emlékszel
az öleléstekre már nem emlékszünk
az ölelésünkre már nem emlékeztek

        a sebekbe már belehaltam
        a sebekbe már belehaltál
        a sebekből már felgyógyultam
        a sebekből már felgyógyultál

        hogy: soha többé - megfogadtam
        hogy soha többé - megfogadtad
hogy: téged s hogy: örökké
       meg hogy : vége- elmondtam már
hogy:  engem s hogy: örökké
        meg hogy: vége - elmondtad már

 

húszmillió éve  hazudjuk tiszta szívből
egyikét úgy mint a másikát

         ideje  már hogy elpiruljunk végre
         egymás miatt és egymás helyett

         eredj hát utadon
         magam is elmegyek

         csak az maradjon vélünk
aminek nincs kezdete se vége
csak hőfoka van meg kiterjedése
meg szívre lélekre agyra ágyra
reáfonódó mindenhatósága
         halálunk  órájáig ez legyen
         - a százszor elárult -
         veled  vele velem
         szerelmem szerelmed szerelme
         mindnyájunk szerelm:
                szerelem

Szólj hozzá!

Címkék: vers Simonyi Imre


2018.09.28. 13:33 coppelia

Raymond Queneau: A jelképek magyarázata

 Egy ember eltévedt, túl időn és teren,
 Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat,
 Tajtékzik a cimpa, kifordul a szem,
 S a kéz előrenyúl, a dísz után kutat,
 
 Amely nincsen sehol. Kérded csodálkozón:
 E jelkép mit jelent? - nem érti még agyad:
„Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat",
 a cimpa mért van túl három dimenzión?
 
 Időről szólok én, mert nincsen még idő,
 És helyről is szólok, mert eltűnt már a hely;
 Ha emberről szólok, nemsoká meghal ő,
Időről szólok, mert eltűnt, örökre el.
 
 Térről szólok, mert ezt egy isten dúlja szét,
 Évekről szólok én, hogy elmerüljenek;
 A csöndben egy isten hangjára fülelek;
 Bőg és sikong a hang, durván szivembe tép.
 
 Istenek: démonok; mind a térben tántorog,
 Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat,
 Cimpája tajtékzik, arcára nyál csorog,
 A kéz előrenyúl s a dísz után kutat,
 
 Amely nincsen sehol. Kérded csodálkozón
 E jelkép mit jelent? - nem érti még agyad:
„Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat",
 És mért van túl az arc három dimenzión?
 
 Istenekről szólok, mert a tengerre dőlnek,
 Szárnyuk halhatatlan ás súlyuk végtelen;
 Istenekről szólok, mert fel az égbe törnek,
 Istenekről szólok, mert győznek a végzeten.
 
 Istenekről szólok: élnek a föld alatt
 S lehelletüktől éled mező és táruló kert;
 Istenekről szólok, mert ontják a vasat,
 Halmozzák a szenet, párolják a cinóbert.
 
 Istenek? Démonok? Betöltik az időt -
Mind keskeny mint hajszál s tág mint a virradat;
 Cimpájuk tajtékzik, szemük zománca tört,
 Kezük előrenyúl, a dísz után kutat,
 
 Amely nincsen sehol. Kérded csodálkozón:
 E jelkép mit jelent? - nem érti még agyad:
„Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat",
 S mért van a két kéz túl három dimenzión?
 
 Jaj, démonok ezek! Jönnek s elszállanak.
 Napba megy át az éj, völgybe megy át a hegy.
 Az éjnek napja van, a fának árnya van,
 S minden lénynek neve - jó és rossz küzdenek.
 
 Igen, mindez visszfény, negatív puszta kép,
 Úgy látod : állnak és mégis cselekszenek:
 Kiöntik képmásuk zsibongó tömegét
 S minden igazságnak két arcot festenek.
 
 De sem isten, sem démon - ember tévedt el itt,
 Keskeny mint egy hajszál s tág mint a virradat,
 Cimpája tajtékzik, szemét mereszti, míg
 Keze előrenyúl, a dísz után kutat,
 
 Mely nincs sehol. Mert eltévedt. Riadtan áll,
 Nem elég keskeny és már tágasnak se tág:
 Túl sok csavart izom, túl sok mihaszna nyál.
 De megbékél, ha látja a forma Templomát,
 Mely életét örök partokra menti át.

(Képes Géza fordítása)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Queneau Raymond


2018.09.17. 17:19 coppelia

Wystan Hugh Auden: A halál recitatívója

 

 Hölgyek, urak, önök haladtak, tény s való,
 s e haladás, belátom, szép siker;
 már több az autó, mint a parkoló,
 a hangsorompó ledöntve hever,
 s lesz nemsoká a Holdon Wurlitzer,
 de jól jegyezze meg, ki emlékezni fog,
 a Kozmosz ura én, a Halál maradok.

 Ifjat, merészt ugratni jó szeszély:
 a hegymászók mállott sziklára lépnek,
 uszót elvághat vontatókötél,
 a gyorshajtó az útpadkára térhet,
 másokkal várok, hadd legyenek vének,
 amig kedvem szerint eldönti sorsukat
 ennél infarktus, annál daganat.

 Faj s vallási ügyekben liberális vagyok,
 adó, hitel vagy társadalmi érdek
 hidegen hágy, és nyiltan fordulok
 ellenetek pirulák, hazug érvek,
 finom szavakkal gyógyító dögészek;
 Westchester matronái, Bowery fenekek,
 mind táncoltok velem, ha dobomra verek.

(Fodor András fordítása)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Auden W.H.


2018.09.09. 15:30 coppelia

Csík Zenekar: Adagio

Juhász Gyula: Adagio

Úgy szálljon hozzád ez a dal,
Mint csillag fénye alkonyórán,
Szelíden, csöndesen mosolyogván,
Te szép, te kedves, fiatal:
Úgy szálljon hozzád ez a dal.


S úgy szálljon hozzád ez a dal,
Mint hófehér galamb az estve,
Fáradtan enyhelyet keresve,
Míg csöndben zörren az avar:
Úgy szálljon hozzád ez a dal.


Ne legyen soha ez a dal
Búgó siráma bánatomnak,
Én hordozom csak, én tudom csak.
Sugaras, rózsás, fiatal:
Mint te, olyan épp ez a dal!

Juhász Gyula: Anna örök


Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

Szólj hozzá!

Címkék: vers dal Juhász Gyula Csík Zenakar


2018.09.05. 17:14 coppelia

Christina Rosetti: Ha meghaltam már

Ha meghaltam már, édes,
ne zengd siralmadat,
fejhez ne ültess rózsafát,
se ciprust, árnyasat:
záportól harmatozzék
zöld fű fejem felett:
ha akarsz, emlékezz rám,
s ha nem akarsz, feledj.

 
Nem látom majd az árnyat,
esőt nem érzek én,
nem búsulok a csalogány
kesergő énekén:
álmodva félhomályban,
mi föl-le nem lebeg,
szivem tán visszagondol,
s az is lehet, feled.

(Károlyi Amy fordítása)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Rosetti Christina


2018.08.25. 11:13 coppelia

Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom...
Gyémánt vagyok fénylõ havon
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

(Ismeretlen fordító)

Szólj hozzá!

Címkék: vers Frye Mary Elizabeth


2018.08.20. 05:09 coppelia

Baranyi Ferenc: Rímeimből - Mikszáth Kálmán jeles mondataira


„Azért hát jó lesz el nem bizakodni, hogy mi
ilyen meg olyan zseniális nép vagyunk, akiknek
csak bele kell fogni valamibe, s mindjárt
sikerül. Ha kilenc esztendeig fekszünk is
hortyogva a bundán, egyet kell ugranunk
hipp-hopp, s mindjárt utolérjük Európát.”

Magyarország a hon neve,
hová lepottyantott a gólya,
népem nyilazva jött ide –
és máig sem szokott le róla,
a lovat eladták alóla,
mégis oly peckesen feszít,
mint hogyha egész Európa
félné ma is nyílvesszeit.

E nyilazós – nyilas? – modor
híján találom idegennek
magam hazámban, hol a bor
eleve pimpósodva erjed.
Mert fabatkát sem ér a helyjegy
a kisiklott gyorsvonaton –
hiába ég a tűz, amelynek
nincs más terméke, csak korom.

„…aki a szónoki éljeneket, a Ház tetszésmoraját
már egyszer megkóstolta, rosszabb lesz
az alkoholistánál, soha meg nem gyógyul, és
okvetlenül visszaesik a szenvedélyébe.”

A szája jár, amíg a sokaság ki
nem kaparja neki a gesztenyét,
amit megsütni s gyorsan felzabálni
percig se késik majd, ha trónra lép,

az ország sorsa légyen bár akármi:
ő meg nem rövidülhet semmiképp,
a koldus is az ő sokmilliárdnyi
hasznát növelve nyújtja ki kezét.

Mi csak legyintünk, újra elfogadván,
hogy légyen bár szabályszerű a kampány:
egyetlen lúd is disznót győzhet itt.

„Ékes” szavaival tele a kincstár,
tagadó választ bömböl akkor is már,
mikor a kérdést még fel sem teszik.

„Az irodalom nagyban és egészében a közepes
írók kezében van, ezek tartják fenn jellegében
és nívójában, meddő időszakokban,
várván a megszületendő nagyokat, akik csak
ritkán jönnek és többnyire egyenként.”

Hatalmas a gödölye sérelme:
bivalyszámba egy bivaly se vette,
a bivalyok – dölyfös, durva népség! –
gödölyénket gödölyének nézték.

Így a gödölyék apraja-nagyja
halált kiált minden gaz bivalyra,
bár helyére így se, úgy se léphet
híjával a bivaly erejének.
Ám gödölyénk buzgón panaszolja,
hogy a nyájnál csordább volt a csorda,
s kiküszöbölendő ezt a csorbát:
bérpulikkal oszlatná a csordát.
Így élünk a vén Pannóniában,
hol csárdánként háromszáz dudás van,
poklonként viszont csak kettő-három,
ám őket nem tartja senki számon.

„Szent isten, micsoda forradalom az, ha a szerelem
megjelenik. Mindenik érzék el akarja
csikarni a többi négynek is a hatalmát. A szem
tapintani mer, a kéz ízlelni tud, a száj látni
akar, a szív hallani próbál.”

Vízben maradtál hát velem. Ma is
ott állunk, hol legpörkölőbb a víz,
rám égeti formád a tó heve:
tested lehet csak testem bélyege.
Nincs semmi már, mit meg nem érhetünk:
megértük, hogy a víz is tűz nekünk,
ellentétébe fordult minden át,
nem érvényes a szín, csak a fonák,
tűz lett a víz és zene lett a csönd,
te rosszabb lettél, én pedig különb,
balzsammá lettek iszap-intrikák,
amikkel összekent a kinti láp.

„Általában egész más volt a régi állam. Akkor
abban mutatta a hatalmát, hogy minél többet
tud adni másoknak, most abból excellál, hogy
minél többet tud elvenni másoktól.”

Az élcsapat vad és merész:
gátlástalan, fékezhetetlen,
jellemtelen, arcátlan és
tudatlan, elvtelen is egyben,
nem illik rá, hogy élhetetlen,
s az végképp nem, hogy gáncstalan,
nincs benne szív, nincs benne szellem,
csak szellet, mely bélben fogan.

Kenyere lett a tettetés:
eljátssza buzgón, ami ellen
lázadni késztette az ész
még kilencszázkilencvenegyben.
Úgy ámít, hogy szeme se rebben,
akkor is, ha igaza van…
Nincs benne szív, nincs benne szellem,
csak szellet, mely bélben fogan.

Hadrendbe állt a gyülevész
csikócsapat és most kegyetlen
sodrású, vak vágtára kész
a holtra hajszolt ménes ellen,
nem enged át egy szál füvet sem:
mohósága határtalan –
nincs benne szív, nincs benne szellem,
csak szellet, mely bélben fogan.

Herceg, bízzunk e bősz seregben,
hogy vesztébe is így rohan –
nincs benne szív, nincs benne szellem,
csak szellet, mely bélben fogan.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Baranyi Ferenc


2018.07.03. 09:14 coppelia

Bereményi Géza: Népdal a szerelemről

A szerelem olyan, mint a betegség,
Nem akkor jön, amikor te szeretnéd,
Jól meggyötör, azután meg elhagyja,
Belegyöngülsz két vagy három hónapra.

A szerelmet olyan nehéz cipelni,
Belefájdulsz, mégse szabad letenni,
Ráfizethetsz, mégse megy el a kedved,
Rosszat akar, mégis meg kell szeretned.

Ki kevésbé szeret, az az erősebb,
Nagyon szeretsz, akkor bizony legyőztek,
Ha nem szeretsz, bármit rendelsz, megadják,
A szerelem olyan, mint a királyság.

Nyisd ki babám az ajtót és eressz ki,
A szerelmet nem bírom már viselni,
Énfelettem tenéked van hatalmad,
Mert én  nálad sokkal jobban akarlak.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Bereményi Géza


2018.06.26. 07:39 coppelia

Bereményi Géza: Gyermekkorom

Csak még egyszer gyere elő a résből, hol elbújtál, gyermekkorom,
csak kő legyek, csak bogár legyek,  és engedd újra füveiddel
       játszanom.

Még egyszer csak bújj elő, vízben, kövek alatt rejtőzködő félelmetes
       álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtőzködő. Ékesen bújj elő kő latt rejtőzködő
       gyermekkorom.

Égő por a lábujjak között  és a fényes fűszálak között csillogó üveg,
iszap ragacs és gyors vizek és szégyen  és sötetség s szédület.

Még lehet, hát bújj elő, vízben, kövek alatt rejtőzködő, félelmetes,
       álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtőzködő, Fényesen bújj elő kő alatt rejtőzködő
       gyermekkorom.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Bereményi Géza


2018.05.22. 10:28 coppelia

Király Odett: Ha megzsarolnál

 

Ha megzsarolnál, engedelmeskednék,
 akár egy jó barát, ha szépen kéred.
 Ha gyilkosságra kérnél – mért hazudjak –
lehet, hogy könnyen vinne rá a lélek.
 Ha azt parancsolnád, hogy öljelek meg
 s nem adnál hozzá mélyebb indítékot,
 azt is megtenném, jóllehet szeretlek,
 de segítenék, hogy elérd a célod
 még ebben is, hogy te győzhess, egészen.
 Hiszen ez is egy verseny, jól tudom.
 Csak úgy zsarolj, hogy ne legyen esélyem.
 Ne állítson meg semmi félúton.
 Ne ébresszen bűntudatod a látvány:
 a ház, a test, a száraz csend, a véred.
 Feküdj nyugodtan, én veled leszek.
 Akár egy jó barát, nem is kell kérned.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Király Odett


2018.05.14. 17:43 coppelia

Heltai Jenő: Háromtól hatig

 

Elmentem egyszer Önhöz édes,
 sok sok igérgetés után,
 e diszkrét célra Ön kibérelt
 egy kétszobás lakást Budán.
 Oh, nem valék szerelmes Önbe,
 ettől nyugodtan alhatik.
 De hát nem tudtam mit csinálni
 háromtól hatig.

Férjem ilyenkor nincsen otthon,
 a magány rossz tanácsadó,
 átmentem többször is Budára,
 ez ugye megbocsátható?
 Ön oly szelíden tud susogni
 ez engem úgy elandalít…
A végén a babája lettem
 háromtól hatig.

A nagy szerelmi virradatra
 hamar borult az alkonyat,
 eloszlott lassankint a mámor,
 tüzünk lassankint lelohadt.
 Ritkábban mentem át Budára,
 Ön is csak néha-néha hítt,
 ilyenkor szörnyen untuk egymást
 háromtól hatig.

Ma szakítottunk, hála Isten,
 szívem dobog, szemem ragyog.
 Nem kell többé Budára mennem,
 szabad vagyok, szabad vagyok!
 Derülten nézek a jövőbe,
 csak egy dolog nyugtalanít,
 hogy mit fogok eztán csinálni
 háromtól hatig.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Heltai Jenő


2018.05.10. 10:17 coppelia

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

 

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
 kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
 belémszívódnál, illatomba esten.
 Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
 kényes kezed, amivel magad őrzöd,
 s mely minden omló végső pillanatban
 elmondja: mégis, önmagam maradtam.
 Enyém karod, karom fölé hajolva,
 enyém hajad villó, fekete tolla,
 mely mint a szárny suhan, suhan velem,
 hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
 Magamba innám olvadó husod,
 mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
 és illatod borzongató varázsát,
 mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
 És mind magamba lenge lelkedet
 (fejed fölött, mint lampion lebeg),
 magamba mind, mohón, elégitetlen,
 ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
 Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

Szólj hozzá!

Címkék: vers Nemes Nagy Ágnes