Mint ismerős, bolyongtam annyi éjben!
Záporban jártam, híg esőlucsokban,
túl a kihúnyó városszéli fényen.
Jártam szomorú, mély sikátorokban,
s az éjjeliőr mellett - hogy beszédbe
velem ne kezdjen - csöndesen osontam.
Megálltam, léptem elhaló neszére
figyelve, és felém dobott a csendben
egy kiáltást az utca mélye,
de nem bucsúzni: visszahívni engem.
S egy égi ormon fénylő csillag-óra
állt meg fölöttem, szikrázó fehéren,
mondván: időnk sem igaz, sem csalóka.
Mint ismerős bolyongtam annyi éjben.
(Rab Zsuzsa fordítása)