Alkony sző a tó fölé bíbortakarót,
a fenyvesben fajd zokog rekedt siratót.
Árva rigó sírdogál odva rejtekén,
én örülök csak magam, lelkem csupa fény:
szérüskert alá, tudom, eljössz estetájt,
legyűrjük az asztagok arany vánkosát,
összetörsz, te szép virág, csókjaim alatt,
s nem bánod majd, hogyha rád csók-eső szakad.
Úgy ölellek - fátyladat magad elveted,
s bokrok rejtekén köszönt fényes reggeled.
Siratóját az a fajd zokoghatja már!
Vidám búval ébred a hajnali sugár.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal