Nyomom veszett a hóban, porban, sárban.
Elengedett a föld. Végre fölötte jártam
Jégtiszta levegőben.
Magasba vittem a gyászt,
A haragot, a kínt,
A megpróbáltatást,
Értelmes hűséget,
Balga lázadást.
Mire volt jó? Kellett-e szenvedésem
És szenvedélyes jobbat-akarásom?
Tudni akartam: van-e jogom élni,
Ha nem segítek, nem javítok a világon?
Jaj, nem tudom...Vagy más igen, csak én nem?
De soha nem féltem.
Ez minden tudományom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.