Hát ittmaradtam egymagam,
pergetve napjaim.
Ó szabad hattyúk,
boldogan szálló barátaim!
Sem könnyem nincs már, sem dalom,
hogy visszatérjetek.
Csak csöndesen imádkozom
estente értetek.
Egyikőtök, suhanva fent,
nyíllal találkozott
s zuhant. A másik megölelt,
s hollóvá változott.
De évente, mikor a hó
olvad, egy-egy napon
a Katalin-kert csillogó
tavát csodálhatom.
A szárnysuhogást hallgatom
a kék tükör felett.
Ki nyitotta ki, nem tudom,
síri börtönömet.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.