Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog vele:
hogy nő, telik levél, füszál,
átlát tömör kovakő-falon,
látja a lelket - fuvalom -
amint a hűlt torkon kiszáll.
Még meg se szólalsz, hallja már
hegy-völgyön túlról hangodat.
Fülébe ér, amint bogár
lárvája rezzen föld alatt;
hallja a földöntúli neszt,
mikor a fűszál inni kezd;
moly-állkapocs hogyan reszel
a gyapjuban; s mikor cipel
a hangya, ina hogy szakad
becsületből vitt súly alatt
(felnyög és vékonyan zihál)
hogy zizzen pók lábán a szál,
hogy motyog - sóhajt lárva, báb,
hogy moccan halkan a szárny, a csáp.
Tekintetét élezte kín,
jár-kél a föld ösvényein,
- isten, csavargó, furcsa árny -
vesztett szerelme hűlt nyomán.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.