Pattanó ijj, hajlékony mozdulat:
nyitott szemmel is látom arcodat;
lehunyt pillám héjában, igen, itt
tudom pupillád villanásait;
némaságod szól, nem a tompa vágy,
hangod nő, szélbe szórja bár magát,
ha futsz, nyomod nem nyeli el a távol,
visszatérsz, csillagok kék vadonából.
Lehet, hogy nem férünk egy bőrbe ketten,
élünk pörögve mindig sebesebben,
ahogy az ős-Nap túlsürűlve roppant
feszültséggel a Mindenségbe robbant,
s ahogy az Űrt az örvénylő parányok,
magányom benépesíti hiányod.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.