XIV
Nem fejtem a csillagok titkait,
De, úgy tetszik, asztrológus vagyok,
Bár nem tudom, mi sors következik,
Ragály, éhínség, s zord vagy szép napok;
S percre nem jóslok, kijelölve mindnek
A maga dühét, záporát, szelét,
Vagy hogy mi éri fejedelmeinket,
Noha gyakran elém tárja az Ég;
Nekem a te két szemed (ez a két
Állócsillag) adja tudásomat:
Együtt pompázik az igaz s a szép,
Mihelyt kész leszel őrizni magad;
Ha meg nem, a jóslatom végzetes:
Véged a szép s igaz múlása lesz.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.