Ebben a versben, ebben a csendben
kinyújtózkodik az Isten.
Ő tudja már, örömöm mit ér,
vele nyújtózik a fa, a fű, a gyökér,
az örömnek együgyű templomot csinál,
ablaka a fény, kupolája a nyár,
otrombán mozgok: sejtek halmaza,
pedig hív a hang: jer haza!
Én dacosan: tudjuk, mi a kettős spirál!
Ő mosolyogva hellyel kínál.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.