Kezdetben még csak a szememet
kapcsoltam ki, hogy homlokcsontom
belső falára fesselek,
de most átléptem s elvetem
a vizuálist, és kibontom
végső valódat, testtelen
és anyagtalan ideádat,
mely tökéletes marad,
ahogy most látás nélkül látlak,
kiben nincs romlás s változat,
ki nem öregszik, el nem vásik,
ki megvéd földi utamon
s kin meditálok mindhalálig.
Te azt hiszed: és túl azon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.