Foganni könnyű. Világra jöttem,
suhogó kések között születtem,
s felnőttem én is, mint más dologra,
akár apám, s anyám: a gondra.
Csináltam ezt-azt, így-úgy megéltem -
arasznyi múltam el nem cserélem.
Mi volt, mi nem lett eddig, mindegy már.
Felnőttem. Élek. Enyém a leltár.
Valami mégis megszakadt félbe.
Egy évig egyszer játszani kéne.
Szánkázni télben, fürödni nyáron,
csücsülni hajlós cseresznye- ágon.
Lennék kisgyermek, maszatos magzat,
álmomban raknék kardokból kazlat.
Édesem hallod? Te kis esendő,
orcád ha sápadt, síró kiskendő,
játszani kellene! elég a vasból!
Csördül a zápor, ezüstös ostor,
teteje ezüst, arany az alja,
gurul a szívünk, két iker-alma,
játszani gyerünk! játszani! jól van!
„Kis kacsa fürdik fekete tóban" -
Nem megy a játék. Kezemben vas súly.
Zubogó vérem verése lassulj.
Pókok türelme segít ha láz van,
gondok közt fekszem, zörgő vaságyban.
(Fohász)
Álmatlan arcon simulj ki, gyűrés,
ujjunk ne vágd le, sikító fűrész,
sátorozz sötétség! Jó álom jöjj el,
kályhánkat fűtsed gyémánttal, gyönggyel.